Egységek

Innen: Elvenar Wiki HU
A lap korábbi változatát látod, amilyen Medivh2 (vitalap | szerkesztései) 2015. július 9., 01:23-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation

Alapok

Az Elvenar világában minden fajnak ötféle egysége van amit feloldhat és képezhet a Kaszárnyában. Az egységek az Elfeknél és Embereknél is azonos erősségűek de a taktikai stílusuk különbözik.

Mindkét faj Könnyű közelharci és Rövid távolságú egységekkel kezd. A fő különbség az Elfek és Emberek között, hogy az emberi egységek nagyobb sebzéssel, de kisebb védelemmel rendelkeznek, míg az elf egységek jobban ki vannak egyensúlyozva.

A harmadik és negyedik egység teljesen különböző a két fajnál és különböző harci stratégiákat kívánnak. Az utolsó egység a Kaszárnyában mindkét fajnak mágikus támogató egység.

Ráadásul a Tartományokat látogatva a Világtérképen más egységeket is felfedezhetsz amik ellen harcolhatsz. Ezek az ellenséges egységek nagyban függnek a Tartomány típusától és attól, hogy milyen messze van a városodtól.


Units barracks.png


Az első egység kivételével ami feloldásra kerül a Kaszárnya feloldásával az összes többi egységet külön technológiával kell feloldanod a Kutatás menüben. Ezen felül fejlesztheted is az egységet kikutatva a megfelelő "Előléptetés" technológiát.


Promotion.png


Egységinformáció

Amint megépítetted a Kaszárnyát közelebbről is megnézheted az egységeket, még a zároltakat is, rákattintva az infó ikonjukra Info. Rákattintva az alábbi "Egységinformáció" lesz megjelenítve::

Complete-screen.png


Szám Név Ikon Leírás
1 Egység Típusa - Minden Egységnek van egy típusa ami egy bizonyos Osztályba sorolja.
2 Egység Osztálya - Minden Osztály az Egység fő taktikai csoportját jelzi.
3 Sebzés Sebzés A sebzés értéke véletlenszerűen lesz meghatározva az egység támadási távolságához képest.
4 Életerő Életerő Egységenkénti életerő.
5 Súly Súly Az egységeknek különböző súlyuk van. Minél nagyobb az egység súlya annál kevesebb egység kell hogy egy Osztagot feltöltsenek. Minél nagyobb az egység súlya annál nehezebb megölni az Osztag egy egységét a harc alatt.
6 Mozgási távolság Mozgási távolság Ez a területeknek a száma amennyit egy egység egy körben mozogni tud.
7 Támadási távolság Támadási távolság Ez a maximum távolság amilyen távolra az egység támadni tud.
8 Visszacsapás Visszacsapás Ezzel a képességgel a az egység automatikusan visszatámad ha közelharcban megtámadják, de körönként csak egyszer. Ha az egészségnek van ilyen képessége akkor az "1"-es számot fogod látni, ha nincs akkor a "0"-ás számot.
8 Kezdeményezés Kezdeményezés A magasabb Kezdeményezési értékkel rendelkező egység hamarabb fog támadni az adott körben.
10 Támadási bónusz - Itt láthatod, hogy melyik osztállyal szemben van az egységnek támadási bónusza. Ha ez az egység a támadási bónusznál jelzett egységet támadja akkor a sebzése megnövelődik a jelzett értékkel.
11 Védekezési bónusz - Ez megmutatja, hogy melyik osztállyal szemben van az egységnek védekezési bónusza. Ha ez az egység támadást szenved el a jelzett egységtől akkor a sebzést a jelzett értékkel lesz csökkentve.
12 Különleges képességek - Ezek varázslatok vagy speciális képességek a támadáshoz. Ha az egeret az ikonja fölé mozgatod akkor megjelenik a leírása.


Egység osztályok

Az Elvenar világában 5 osztályba sorolják az egységeket: Könnyű közelharci egységek, Rövid távolságú egységek, Nehéz közelharci egységek, Nehéz távolsági egységek és Mágusok.

Minden osztálynak megvannak a saját Egység típusai. Például: Míg a Kardtáncosok, Fejszés Harcosok, Cerbeusok és Orkok különféle Egység típusba tartoznak mindannyian ugyanabba az osztályba, a Könnyű közelharci egységek osztályába tartoznak. Mindannyian könnyű, közelharci egységek, tehát, bár különféle harci stratégiákat igényelnek, hasonló értékekkel rendelkeznek életerő és sebzés terén.


Class Icon Description
Könnyü közelharci egységek Light melee.png Alapvető közelharci egység (jó életerő, jó sebzés)
Rövid távolságú egységek Short ranged.png Alapvető távolsági egységek (jó sebzés, alacsony életerő)
Nehéz közelharci egységek Heavy melee.png Nehézpáncéllal rendelkező közelharci egységek (nagyon jó életerő, gyenge sebzés)
Nehéz távolsági egységek Long ranged.png Speciális távolsági egységek (pl: távolsági egységek, de páncélozottak vagy erős távolsági lövéseik vannak, de nagyon alacsony életerejük) némi védelemmel a rövid távolságú egységek ellen.
Mágusok Mage.png Támogató egységek speciális mágikus képességekkel (alacsony életerő, gyenge sebzés, képesség a célba vett egység tulajdonságainak módosítására a következő kör végéig)


Különleges képességek

Néhány egység képes varázslatokat szórni az ellenségre ami növeli a következő egységek sebzését. Mások képesek az ellenség támadási erejét csökkenteni, hogy megvédjék a saját egységeidet.


Speciaális képesség Ikon Leírás
Devine Curse Special abilities devinecurse.png Increases incoming damage on target until the end of next round.
Broken Valor Special abilities brokenvalor.png Weakens attack of target until the end of next round.
Wound Enemies Special abilities wounded.png Increases incoming damage on target in the current round.
Daze Enemies Special abilities weakened.png Weakens attack of target in the current round.
Pierce Curse Special abilities piercecurse.png Increases incoming damage on target until the end of next round.


Egység áttekintés

Egységek - Elfek

Elf egységek
Elves sworddancer.png

Sword Dancer

Elves archer.png

Íjász

Elves ent.png

Treant

Elves golem.png

Golem

Elves sorceress.png

Sorceress


Egységek - Emberek

Emberi egységek
Humans barbarian.png

Fejszés Harcos

Humans crossbow.png

Crossbowman

Humans wardog.png

Cerberus

Humans paladin.png

Paladin

Humans priest.png

Priest

Tartományi egységek

Tartományi egységek
Thief.png

Thief

Bandit

Bandit

War Dog

War Dog

Orc

Orc

Archer

Archer

Knight

Knight

Steinling

Steinling

Swamp Monster

Swamp Monster

Necromancer

Necromancer

Mortar

Mortar


Unit Stats Overview

Unit Stats Elves

Unit Stats Information Elves
Unit Type Class Attributes Bonus Special Abilities
Damage Hitpoints Weight Movement Range Attack Range Strike Back Initiative Attack Defense
Elf Sword.png Light Melee 7-9 24 1 3 1 1 12 - - -
Elf sword II.png Light Melee 9-11 31 1 3 1 1 12 Heavy Ranged +20% - -
Elf Archer.png Short Ranged 4-6 12 1 3 4 0 10 - - -
Elf archer II.png Short Ranged 6-8 16 1 3 4 0 10 Short ranged.png +20% - -
Elf Ent.png Heavy Melee 86-106 378 12 2 1 1 7 Light melee.png +20% Light melee.png -70% -
Elf ent II.png Heavy Melee 115-141 504 12 2 1 1 7 Light melee.png +40% Light melee.png -90% Daze Enemies
Elf Golem.png Heavy Ranged 17-51 131 6 3 3 0 6 Heavy melee.png +40% Short ranged.png -20% -
Elves Golem II.png Heavy Ranged 23-69 179 6 3 3 0 6 Heavy melee.png+80%Short ranged.png+20% Short ranged.png -40% Wound Enemies
Elf Mage.png Mage 7-13 45 4 4 4 0 2 Light Melee+40%
Heavy Melee+40%
Short Ranged-60%
Heavy Ranged-60%
Broken Valor
Elves mage II.png Mage 10-18 63 4 4 4 0 2 Light Melee+60%
Heavy Melee+60%
Heavy Ranged-80%
Short Ranged-80%
Broken Valor II


Unit Stats Humans

Unit Stats Information Humans
Unit Type Class Attributes Bonus Special Abilities
Damage Hitpoints Weight Movement Range Attack Range Strike Back Initiative Attack Defense
Human Axe.png Light Melee 9-11 20 1 3 1 1 12 - - -
Humans Axe II.png Light Melee 12-14 26 1 3 1 1 12 Heavy Melee +40% - -
Human crossbow.png Short Ranged 5-7 10 1 3 4 0 10 - - -
Humans Crossbow II.png Short Ranged 6-10 14 1 3 4 0 10 Light Melee +20% - -
Human hellhound.png Light Melee 5-7 16 1 6 1 1 8 Short Ranged +90% Short Ranged -60% -
Human hellhound II.png Light Melee 7-9 21 1 6 1 1 8 Heavy Ranged +40%
Short Ranged +90%
Heavy Ranged -40%
Short Ranged -80%
Wound Enemies
Human paladin.png Heavy Melee 22-32 284 6 2 2 1 8 Light melee.png +70%
Heavy melee.png +20%
- -
Humans paladin II.png Heavy Melee 30-44 389 6 2 2 1 8 Light melee.png +90%
Heavy melee.png +40%
Light melee.png -30% Daze Enemies
Human priest.png Mage 2-18 30 4 1 14 0 1 Heavy Melee +40% Short Ranged -60% Devine Curse
Humans priest II.png Mage 3-25 42 4 1 14 0 1 Heavy Melee +60% Short Ranged -80% Devine Curse II


Unit Stats Provinces

Unit Stats Information Provinces
Unit Type Class Attributes Bonus Special Abilities
Damage Hitpoints Weight Movement Range Attack Range Strike Back Initiative Attack Defense
Thief Light Melee 6-8 19 1 3 1 1 8 - - -
Bandit Short Ranged 5-9 7 1 3 4 0 7 - - -
War Dog Light Melee 4-6 13 1 6 1 1 8 Short Ranged +90%
Heavy Ranged +50%
Short Ranged -80%
Heavy Ranged -50%
Wound Enemies
Orc Light Melee 9-13 14 1 4 1 1 8 - - -
Archer Short Ranged 4-6 12 1 3 4 0 7 - - -
Knight Heavy Melee 12-20 122 4 2 2 1 5 Light Melee +60% Light Melee -30% -
Steinling Heavy Ranged 13-35 61 4 3 3 0 4 Heavy Melee +80% - -
Swamp Monster Heavy Melee 25-53 108 6 2 1 1 7 Light Melee +30% Light Melee -60% Daze Enemies
Necromancer Mage 6-12 32 4 4 4 0 3 Heavy Ranged +60%
Light Melee +60%
Short Ranged -80% Daze Enemies
Mortar Heavy Ranged 8-74 27 6 1 14 0 3 Heavy Melee +80% Short Ranged -80% -