Nagykövetségek Termelő Épületek
Sablon:Elvenar Embassy Buildings
Elvenar Nagykövetség Termelő Épületek
A Tündérek és a Törpék közötti, Unur földjeivel kapcsolatod vitát Te tudod megoldani, méghozzá úgy, hogy a városodban megépíted a Követségeiket: a Törp Követséget és a Tündér Követséget. Ezekben a Követségekben olyan javaslatokat fognak készíteni, amelynek tartalma ismerteti az egyes fajok nézőpontját, és javaslataikat Unurra vonatkozóan. Ezeket a javaslatokat a Szenátusban fogják előadni.
Annak érdekében, hogy megosszák egymással a mondani valójukat, a Törpék és Tündérek magukkal hozzák a legikonikusabb kulturális védjegyeiket: a Sör Fesztiválokat, és a Tea Házakat. Egymás védjegyeik bemutatásával mindkét fél jobban megérti majd a másik fél értékeit, és félelmeit.
A Meditációs Körben a Törpök és a Tündérek olyan inspirációt meríthetnek, ami segítségével a kettejük között kialakult vitákat kölcsönös egyességgel tudják lezárni.
Törp Nagykövetség
Célja
A Törp Nagykövetségen a Törpök Javaslatokat készíthetnek. . Ehhez mindig szükségük van . Ahogy a fejlett technológiák elérhetővé válnak az épületben, láthatod, hogy a Törpök remekül tudják használni a , és így gyorsabban jutnak megoldáshoz, és különböző bónuszokat is kapnak. Csak egy Törp Nagykövetséget építhetsz, és annak út összeköttetésben kell lennie a Szenátussal.
Törp Nagykövetség Áttekintés
Épület Szintek
Level 1 | Level 2 | Level 3 | Level 4 | ||
---|---|---|---|---|---|
Kattints a képekre a nagyobb mérethez. |
Tündér Nagykövetség
Célja
A Tündér Nagykövetség az a hely, ahol a Tündérek azért gyűlnek össze, hogy a javaslataikat kidolgozzák. .
Ehhez minden esetben szükségük van . Ahogy a fejlett technológiák elérhetővé válnak az épületben, láthatod majd, hogy a Tündérek remekül tudják használni a , és így gyorsabban jutnak megoldáshoz, és különböző bónuszokat is kapnak.
Csak egy Tündér Nagykövetséget építhetsz, és annak út összeköttetésben kell lennie a Szenátussal.
Tündér Nagykövetség Áttekintés
Épület Szintek
Level 1 | Level 2 | Level 3 | Level 4 | ||
---|---|---|---|---|---|
Kattints a képekre a nagyobb mérethez. |
Sörfesztivál
Célja
Célja Mind tudjuk, hogy a Törpök imádják a Sörüket, így nem meglepő, hogy azzal térnek vissza, amit a legjobban szeretnek: az Eper Sörrel.! Az Orkok lesznek a munkaerő ezen termékek előállításához, a Törpök örömére, ám a Törp Nagykövetségen is kutatni kell ahhoz, hogy a Sörfesztivál a lehető legnagyobb termelési szintet tudja elérni.
A Sörfesztiválnak közvetlen kapcsolatban kell lennie a Törp Nagykövetséggel, vagy egy másik Sör Fesztivállal, és akármennyi építhető belőle.
Sörfesztivál Áttekintés
Épület Szintek
Level 1 | Level 2 | Level 3 | Level 4 | ||
---|---|---|---|---|---|
Kattints a képekre a nagyobb mérethez. |
Teaház
Célja
A Tündérek mindig is elegánsabbak voltak, mint a Törpök, és ez tükröződik az alkoholfogyasztási szokásaikban is. Ahogy a Tündérek mondják, a tea sokkal jobb, mint a sör!
A Teaház az a hely, ahol a Tündérek elkészítik a legfinomabb teájukat: a Lila Teát ! Eme Tündér nektár előállításához Manára is szükség lesz, és a Tündér Nagykövetésget is fejleszteni kell ahhoz, hogy a leghatékonyabb termelési szintet elérjék.
A Teaháznek közvetlen összeköttetésben kell lennie a Tündér NAgykövetséggel, vagy egy másik Teaházzal, és akármennyi építhető belőle.
Teaház Áttekintés
Épület Szintek
Level 1 | Level 2 | Level 3 | Level 4 | ||
---|---|---|---|---|---|
Kattints a képekre a nagyobb mérethez. |
Meditációs Kör
Célja
"Két koponya többet tud, mint egy", tartja a mondás, amely valószínűleg komoly meditációs munka eredményeként jöhetett létre ebben a Meditációs Körben!
Ezen a békés helyen a Tündérek és a Törpök együtt meditálnak azért, hogy ihletet merítsenek! Az Inspirációk használatával , a Törpök és Tündérek még több javaslatot tudnak elkészíteni, mégpedig rövidebb idő alatt.
The further you research this building's technologies, the more Inspirations it will bring for Dwarves and Fairies over its 9 hour production. Early collections for Inspirations are possible after 3 hours. Minél magasabb szintre fejlesztjük az épületet, annál több Inspirációt tud termelni a Törpök, és Tündérek számára a 9 órás termelés alatt. Az elkészült Inspirációkat már 3 óra elteltével is begyűjthetjük.
Meditációs Körből annyit építünk, amennyit csak szeretnénk, de úttal kell összekötni a Szenátussal, vagy egy másik Meditációs Körrel.
Meditációs Kör Áttekintés
Épület Szintek
Level 1 | Level 2 | Level 3 | Level 4 | ||
---|---|---|---|---|---|
Kattints a képekre a nagyobb mérethez. |